22 Jun
22Jun

Májusban és júniusban is folytattuk az óvodák és iskolák látogatását, illetve nagyon sokan hozzánk jöttek el. Mi mindent beleadtunk, hogy a gyerekek az előttünk álló hónapokban is ügyesen tudjanak vigyázni magukra és persze másokra is, de a balesetek és tragédiák elkerülése közös felelősségünk! 

- május 22-én az Völgy Utcai Ökumenikus Óvodában jártunk,
- május 27-én a reggel az Érmelléki utcai ovisok jöttek hozzánk, aztán délben a Rózsadomb iskolában fergeteges habpartit csináltunk. Ezzel még nem volt vége, ebéd után a XII. kerületből a Németvölgyi Általános Iskola egyik 3. osztálya is meglátogatott bennünket.
- május 28-án a Százszorszép oviból jöttek a gyerekek,
- június első hetében hétfőtől-csütörtökig a Habakukk oviból,
- június 8-án a XII. kerületi Német iskolába hívtak meg bennünket, 
- június 11-én délelőtt a Fillér Utcai Általános Iskolából lejöttek a 3. osztályosok,
- június 17-én délelőtt a korábbi ígéretünknek megfelelően visszatértünk a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium egészségnapjára,
- június 18-án délelőtt a XII. kerületi Németvölgyi Általános Iskola az összes 1-4. osztályos gyereke várt bennünket, és délután a Fillér utcából lejöttek az elsősök is, - június 19-én a Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskolában került megtartásra az egészségnap,
- június 20-án a Lauder Javne Óvoda-ba látogattunk, 
és végül de nem utolsó sorban a 21-én a Pasaréti bölcsődében fejeződött be a hét.  

A cél leginkább - mint minden évben a késő tavaszi és nyár eleji időszakban - a gyermekek biztonságos nyaralásra történő felkészítése volt. Nem lehet okunk panaszra, a kérdéseinkre mindenhol az életkoroknak megfelelően helyes válaszokat kaptunk. Kivétel nélkül mindenki tudta, hogy baj esetén a felnőtteknek kell elsőként szólni és azt is, hogy a segélyhívó szám a 112. 

Már a középső csoportos ovisok is tisztában vannak vele, hogy minden vízbe csak lassan megyünk bele, csónakázás közben viseljük a mentőmellényt, és pl. a viharban nem állunk fa alá. 

Helyesen tudták azt is, hogy egy eldobott üveg éppen úgy tüzet okozhat az erdőben, mint egy gondatlanul ott hagyott tábortűz.

Köszönjük a gyerekeknek a rengeteg rajzot és kedvességet, a felnőtteknek pedig hogy kitartóan segítették a programok szervezését és lebonyolítását! 

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.