30 Mar
30Mar

Lakossági bejelentés alapján indultak késő este a szolgálatban lévő polgárőreink a Vadaskerti utcába. A hívó elmondta, hogy egy férfival és egy nővel a villamoson együtt utazott, akiknél egy olyan kerékpár van, ami feltehetőleg nem a saját tulajdonuk. Kezelni sem tudják, és érdekes módon rövid idő alatt eladó is lett volna akár egy pár ezer forintért. 

A bejelentőnek köszönhetően nagyon messzire nem jutottak, ráadásul a mellettük megálló polgárőrök segítségét kérték a kétkerekű gyors javításához, ugyanis az első kereket korábban megpróbálták levenni, visszatenni meg már nem nagyon sikerült. A tulajdonosra vonatkozó kérdésekre természetesen nem volt két egyforma válasz. 

A kiérkező rendőrök előállították a párost, akik nem először élvezhették a kapitányság vendégszeretetét. A kerékpár jogos tulajdonosát keresi a rendőrség.

 

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.