Kezdenénk talán azzal, hogy ebben az évben eddig két nagyon fontos fejlesztés valósulhatott meg az egyesület polgárőr tevékenységet ellátó tagjai számára, ami természetesen rajtuk kívül is mindenki mást is érinthet. Szinte a kezdetek óta csatlakoztunk egy remek kezdeményezés, a Szív City mobiltelefonos applikáció leöltéséhez, és használatához. Ennek megfelelően az elmúlt időszakban több alkalommal is részt vettünk a beérkezett riasztások, illetve a különböző események kapcsán újraélesztések megkezdésében. Úgy döntöttünk, hogy a polgárőr szolgálatot ellátó gépjárműveinket is ellátjuk a sikeres reanimáció esélyének növeléséhez nélkülözhetetlen defibrillátorral, amihez természetesen mindig van applikációval ellátott mobil eszköz is. Az újraélesztéshez szükséges tudnivalókat mentőápoló és mentőtiszt végzettségű tagjaink oktatják időről időre ismétlődően.A lopott és körözés alatt álló gépjárművek felderítésében nyújt - a már régebben meglévő tablet eszköznél - mostantól még nagyobb segítséget egy kamerás rendszám felismerő készülék, amit egy sikeres pályázatnak köszönhetően sikerült beszerezni. A nyári hónapokban egyébként a járőrszolgálatok alatt a lehúzott ablakokkal felejtett gépjárművek mellett, a szintén nyitott állapotban hagyott garázsok tulajdonosainak értesítése adta a legtöbb feladatot, de volt elgurult autó, baleseteknél és tűzeseteknél forgalom terelés, illetve a késői órákban hangoskodók csendre intése is. A gépjárművezetők tájékoztatásával vettünk részt több alkalommal az ittas gépjárművezetők kiszűrésére szervezett akciókban is. Itt külön megköszönjük mindenkinek a hozzáállását, amiből kiderült, hogy teljes az egyetértés abban a tekintetben, hogy aki iszik, az ne vezessen. A különböző helyszíneken megtartott ellenőrzések során egyébként sajnos több esetben is eljárást kellett indítania a rendőrségnek egy egy szabályt szegő vezetővel szemben.A hozzánk érkezett észrevételekre bejelentésekre - ha van rá lehetőség - továbbra is igyekszünk személyes kapcsolattal reagálni, illetve azokat a megfelelő hatáskörrel rendelkező szervezetek irányába továbbítani.Köszönetünket fejezzük ki az egyesületünk polgárőr tevékenységét támogató II. kerületi Közbiztonsági Alapítványnak, valamint azoknak, akik idén is a részünkre rendelkeztek az Adó 1%-ról. Az évből alig három és fél hónap van már csak hátra, az ősz, és később majd a téli hónapok beköszöntével szintén rengeteg feladat vár még ránk.