A mai nappal véget ért a lomtalanítás a II. kerületben. Az utolsó, szám szerint a 8-as körzetből ma reggel kezdte a FKF a lomok elszállítását. Egyesületünk működési területén a nyolcból négy körzet volt található, ebből három körzetben tudtuk vállalni a lomtalanítás alatt polgárőr szolgálatok teljesítését.
És hogy idén mit tapasztaltunk?
Lakossági részről nézve még mindig lehetne jobban csinálni ... Bár talán kevesebb gumiabroncs, festékes vödör, és számtalan más egyéb veszélyes hulladék került ki a kupacokba, de továbbra sem elhanyagolható mennyiségről van szó. Mindezt annak ellenére, hogy évente több alkalommal van veszélyes hulladék gyűjtés. Talán soha nem fog kiderülni, hogy az újrahasznosítható hulladékok miért nem mindig oda kerülnek, ahova valók. A kupacok jelentős részében továbbra is sok papírhulladék, kartondoboz, és üveg is volt, pedig a szelektív gyűjtést pont erre találták ki. Persze a papírt sok helyen szétfújta a szél, az üvegek eltörtek, és a festék is kiborult. Hátha jövőre majd jobban sikerül.
Polgárőreink idén is gépkocsikkal valamint elektromos robogóval láttak el szolgálatokat, melynek során a körzetek összes utcáját igyekeztek bejárni. A rendőrség tevékenység irányítása két esetben kérte a segítségünket, a lakosságtól pedig öt esetben érkezett hozzánk közvetlen bejelentés.
Kilenc esetben figyelmeztettünk olyan személyeket, akik nem voltak tekintettel másokra, négy esetben pedig nem működő világítás, illetve a túlzottan magasra megpakolt járművek miatt. A Kapás utcába befordulva például már messziről lehetett hallani, hogy egy hűtőgépet baltával bontanak. Ezt nappal is szóvá tesszük, késő este meg pláne. A Tövis utcában hiába kérte az egyik lakó, hogy ne túrják szét a lomokat, de mintha a falnak beszélt volna. A fenyegetőzésbe váltó idegent az elektromos robogón érkező polgárőr állította le azzal, hogy itt csak olyan beszédnek van helye a lakókkal, ami nekünk is elnyeri a tetszésünket.
A Vízivárosban egy pár égő cipőt dobtak ki az egyik társasház ablakából, amik egy ott parkoló gépkocsira estek. Az autó fényezésében kár keletkezett. Segítségünkre a tanúk és a sértett felkutatásához volt szükség.
A Rézmál városrészben nyitott csomagtartóval találtunk egy gépkocsit, innen pár utcányira pedig egy jó fél óráig a forgalmat kellett terelni, mert egy lomokkal megrakott kisteherautó műszaki hibás lett.
A Szemlőhegy városrészben a rendszám felismerő rendszer jelzett, de kiderült, hogy egy már folyamatban lévő eljárás miatt, a Szépilona városrészben pedig valaki láthatóan szándékosan az úttest közepére lomtalanítási hulladékot pakolt, balesetveszélyt okozva ezáltal.
A felelős gondolkodást és cselekvést minden lakótársunknak köszönjük!