20 Jan
20Jan

A helyiek azt mondják, hogy hozzá vannak szokva az esésekhez télen a XII. kerületi Harangvölgyi út környékén, ahol a hajnali órákra vastag jégréteggé fagyott minden csapadék ami az elmúlt időszakban oda lehullott vagy lefolyt. Egy idős beteg ellátására érkezett az M1/21-es budai rohamkocsi a fagyos völgyben fekvő út egyik házába, amit csak a vastag jéggel borított úton, valamint a mellette lévő - csak nagy jóindulattal járdának nevezhető - ösvényen keresztül lehetett megközelíteni. A mentőautó a még járható részen megállt, ezért a segítségünk a beteg biztonságos lejuttatásához kellett. Mintegy 150 méter hosszan mentőkötelek kerültek rögzítésre, majd ezt követően közös erővel, egymást segítve lépésről-lépésre jutottunk el a hordágyon fekvő beteggel a mentőautóig. A mentésben részt vevő járművekig közben síkosságmentesítést kértünk, amit az FKF percek alatt elvégzett. Mindenki óvatos volt, az eset során nem sérült meg senki.




Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.