A naptári nyár utolsó perceiben a kerületünk vendégeket kapott. Négy fő érkezett látogatóba a nyolcadik és a tizedik kerületből. A Keleti Károly utcában némi tanakodás után bementek egy társasház udvarába, ahol kezdetnek a lépcsőház ajtaján kulcs nélkül akartak bejutni. Miközben ezzel próbálkoztak, az udvar egyik sötét szegletében észrevettek egy megfelelő áldozatot, egy erősen ittas fiatalember személyében. Már nyitották az övtáskáját, amikor a polgárőrök mellé megérkeztek a rendőrök is, meghiúsítva a bűncselekmények elkövetését.